Salone del Mobile, Milano

Az Innowood ATHU59 projekt keretében osztrák és magyar klasztertagok, továbbá faipari vállalkozások képviselői, valamint faipari szakértők tettek látogatást Milánóban április 18-21 között. A közel ötvenfős delegáció tagjainak a vásárlátogatás mellett egymás megismerésére, kölcsönös tapasztalatcserére, üzleti kapcsolatépítésre is lehetősége nyílt.

A tanulmányút első napján a CATAS minőségtanúsító intézménye fogadta a csoportot. A részletes bemutatkozást követően, rövid bepillantást nyerhettek az érdeklődők a laboratóriumi folyamatokba. A társaság másik fele eközben a napjainkra legendássá vált „Chair District” történetével ismerkedhetett.

A második napot a milánói vásár megtekintése töltötte ki. A világ egyik legjelentősebb bútoripari szakvására idén is több tízezer négyzetméteren kínált látnivalókat, fókuszban a konyha- és fürdőszoba berendezésekkel. Külön pavilonban mutatkozhattak be a feltörekvő, új tervezők.

A harmadik napon a néha meghökkentő érdekességeket is felvonultató Fourisalone izgalmas bemutatótermeibe látogattak a tanulmányút résztvevői. Városszerte, a Brera és a Tortona kerületek ilyenkor színes kavalkáddá alakulnak át. A hétköznapokban egyszerű lakásként, műhelyként, vagy elhagyott gyárépületként funkcionáló tereket a kisebb stúdiók, designerek veszik birtokba.

A hazafelé vezető úton, a negyedik napon, jó hangulatú az összegzéssel, a tapasztalatok megosztásával, és a friss ismeretségek elmélyítésével telt el az idő.